A 2016-ban létrehozott Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ két szervezeti egységet tömörít: az egyik a könyvtár, amelyhez csatolták a kultúrotthont, vagyis a színház- és hangversenyterem épületét annak tartalmával együtt. Mind a foglalkoztatottak biztosítása, mind pedig az épületek állagmegóvása – az egyik műemlékvédelem alatt áll, a másik Makovecz Imre organikus építészetének jellegzetes példája – folyamatos gondozást igényel, a felszerelés pedig az elhasználódás következtében új beruházásokat. Zágorec-Csuka Judit igazgatóval Botka Ágnes beszélgetett.