Predlogi
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Jó napot kívánok a kedves hallgatóknak! Szlovénia kicsi ország, de annál nagyobb a közszférája. Az államapparátusban számtalan közintézményünk van, kezdve a közigazgatástól az egészségügyön, a gazdaságon és az oktatáson át egészen a kultúráig vagy a médiáig. Vannak ügynökségek, igazgatóságok, társaságok, felügyelőségek, közalapítványok és még sorolhatnám. Természetesen minden ilyen intézménynek vagy egy elnöke, igazgatója, vezetője. Valaki, aki ott ül a legfelső székben. Elvileg ő az, aki irányít, és mindenért vállalja a felelősséget. Ő adja a nevét és az arcát. Ha rosszul vezeti az intézményt, vagy kárt okoz neki, esetleg valamilyen gyanús dologba keveredik, akkor vezetőként, ahogy az előbb említettem, vállalja a felelősséget, és ha kell, távozik. És vállalja akár a jogi következményeket is. Jobb országokban ez így szokás. Nálunk ez ritkán fordul elő. A többség – felelősség ide vagy oda, törvény ide vagy oda, erkölcsi kérdés ide vagy oda – nagyon ragaszkodik a székéhez. Van, aki akár évtizedeken keresztül meg tud maradni ugyanabban a vezetői pozícióban, még úgy is, hogy már nincs vízió, nincs új ötlet, nincs új hozzáállás, nincs bizalom.
Ha valami csoda folytán mégis távozásra kényszerül az illető, akkor sincs semmi baj, nincs ok az aggodalomra, nincs következmény. Sőt, az állami gépezetben úgyis akad másik vezetői pozíció. Ha nem, akkor majd csinálunk neki, mert valahol a háttérben mindig meghúzódik egy kapcsolati szál, egy érdek, egy szívesség. Mert nálunk így megy ez. Egyik székből a másikba. Szinte mindegy, hogy milyen intézmény, csak pozíció legyen. Végső esetben még a politikában is ki lehet kötni. Az alkalmasság ott aztán tényleg nem követelmény.
Sokszor az az érzésem, hogy az Alpok napos oldalán az a szabály, hogyha egyszer valaki az állami intézményrendszerben pozícióba kerül, onnantól kezdve neki alanyi jogon megjár, hogy élete végéig funkcióban maradjon. Mindössze egyszer kell megküzdeni a helyért, onnantól már csak arra kell figyelni, hogy legyen elég kapcsolat és viszonzatlan szívesség.
734 epizod
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.
Jó napot kívánok a kedves hallgatóknak! Szlovénia kicsi ország, de annál nagyobb a közszférája. Az államapparátusban számtalan közintézményünk van, kezdve a közigazgatástól az egészségügyön, a gazdaságon és az oktatáson át egészen a kultúráig vagy a médiáig. Vannak ügynökségek, igazgatóságok, társaságok, felügyelőségek, közalapítványok és még sorolhatnám. Természetesen minden ilyen intézménynek vagy egy elnöke, igazgatója, vezetője. Valaki, aki ott ül a legfelső székben. Elvileg ő az, aki irányít, és mindenért vállalja a felelősséget. Ő adja a nevét és az arcát. Ha rosszul vezeti az intézményt, vagy kárt okoz neki, esetleg valamilyen gyanús dologba keveredik, akkor vezetőként, ahogy az előbb említettem, vállalja a felelősséget, és ha kell, távozik. És vállalja akár a jogi következményeket is. Jobb országokban ez így szokás. Nálunk ez ritkán fordul elő. A többség – felelősség ide vagy oda, törvény ide vagy oda, erkölcsi kérdés ide vagy oda – nagyon ragaszkodik a székéhez. Van, aki akár évtizedeken keresztül meg tud maradni ugyanabban a vezetői pozícióban, még úgy is, hogy már nincs vízió, nincs új ötlet, nincs új hozzáállás, nincs bizalom.
Ha valami csoda folytán mégis távozásra kényszerül az illető, akkor sincs semmi baj, nincs ok az aggodalomra, nincs következmény. Sőt, az állami gépezetben úgyis akad másik vezetői pozíció. Ha nem, akkor majd csinálunk neki, mert valahol a háttérben mindig meghúzódik egy kapcsolati szál, egy érdek, egy szívesség. Mert nálunk így megy ez. Egyik székből a másikba. Szinte mindegy, hogy milyen intézmény, csak pozíció legyen. Végső esetben még a politikában is ki lehet kötni. Az alkalmasság ott aztán tényleg nem követelmény.
Sokszor az az érzésem, hogy az Alpok napos oldalán az a szabály, hogyha egyszer valaki az állami intézményrendszerben pozícióba kerül, onnantól kezdve neki alanyi jogon megjár, hogy élete végéig funkcióban maradjon. Mindössze egyszer kell megküzdeni a helyért, onnantól már csak arra kell figyelni, hogy legyen elég kapcsolat és viszonzatlan szívesség.
Az irodalmi párhuzam akkor jutott eszembe, amikor egy tekevíziós adásban az örök élet megvalósíthatóságának tudományos lehetőségeinek jelenlegi állását mutatták be, amelyen nagyon nagy erő- és anyagi bevetéssel dolgoznak a kutatók…
Az igazság sajnos az, hogy ruháinkat még soha nem hordtuk ennyire rövid ideig, mint mostanában. Ennek eredménye az, hogy elképesztően nagy mennyiségben termelődik a használtruha-hulladék.
Szívem szerint most a Niš-i orvoscsapat 12 hetes önkéntes teljesítményéről és az ottani, a szívsebészeti beavatkozásra váró betegek várási listájának nullára csökkentéséről írnék a legszívesebben, s úgy gondolom, jogosan dicsőíteném humánus tettüket, amely ismét bizonyítja, hogy csak elbújt, de teljesen még nem veszett ki belőlünk az emberi jóakarat, a másik megsegítése.
Tudom, más világot élünk, de Ön húsvétkor ajándékozna-e csak egy csokinyuszit, néhány hímes tojást és pár narancsot húsvétra a gyerekeinek?
Egykoron civilizációnk egyik bölcsőjében, a Római Birodalomban a március jelezte az év kezdetét, ez volt annak első hónapja. Minden ilyenkor kezdődött, indult be minden komolyabb folyamat, legalábbis ezt hitték akkoriban a legfejlettebb civilizáció tagjai is…
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.
Amikor már azt hittük, mindent képesek vagyunk elviselni, már valóban semmi sem lephet meg bennünket, mert életkorunkra való tekintettel ilyen-olyan tapasztalatot is gyűjtöttünk bőven, hát akkor jönnek a meglepetések. Döbbenetesek, rémesek, riasztóak.
Ma már nem kímél minket a világ, mindent testközelből élhetünk meg. De sajnos nem csak a szépet s jót, hanem a borzalmasat és a rosszat is…
A statisztikák is azt mutatják, hogy egyre több ember boldogtalan, depressziós. De miért is van a mai világban oly sok boldogtalan ember, amikor, ha eleink vissza tudnának jönni és körülnézhetnének, a fejüket ráznák, hogy miképpen is lehetséges mindez -- hisz hozzájuk képest mi viszonylagos jólétben a lehetőségek korát éljük. Akkor miért vagyunk manapság oly boldogtalanok?
A magyar nemzetiségi tanácsok feladata szolgálni a magyarság érdekeit és a megmaradásért dolgozni.
Nem vitás, az egészség a legnagyobb kincsünk. Tény az is, hogy nagyon, de nagyon szükség van az egészségügy reformjára. De jóformán másról nem is hallani, csak az egészségügyről ebben az országban. Jómagam is most ezt a területet érintem, de mindössze egy kis szegmentumát. Azt a részt, amely kezdetben együttérzést, aztán a napok múlásával annak ellenkezőjét váltotta ki bennem.
Ha valamikor arról álmodoztunk, milyen jó lenne télen, mint ahogy a gólyák melegebb tájakra repülni, hogy ne fázzunk, manapság kár ezen álmodozni, hiszen már a gólyák sem repülnek délre, minek is, ha itt nálunk is jó meleg van.
Mindenkinek joga van a boldogsághoz, a meghitt ünnepekhez, de vannak, akinek ez sajnos nem adatik meg.
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.
A vidám december ünnepi hangulatának fokozása sem ronthatja el azt a nyugalmat, amit a választópolgárok éreznek országunkban. Kicsit félve, de annál nagyobb várakozással készültünk, majd éltük át a szuper választási évet: a parlamenti választások hozta fordulatot, az önkormányzati választásokkal járó kliséket és meglepetéseket, az elnökválasztással az első hölgyet országunk élén, és a végén, desszertként, még jött a hármas referendum.
Neveljaven email naslov